Elsőáldozási tudnivalók

Elsőáldozás

„Vegyétek, és egyetek ebből mindnyájan,
mert ez az én Testem, mely értetek adatik”(Mt 26, 26)
 

Köszönjük azoknak a szülőknek, akik fontosnak tartják gyermekük keresztény nevelését, s úgy döntöttek, hogy segítik őt az elsőáldozás felé vezető úton. Ennek az útnak a valódi célja Krisztus szeretetének egyre mélyebb befogadása. Hiszen ő minden szentmisét önmagát adja nekünk, hogy lelkünk tápláléka legyen. Az elsőáldozási felkészítés nem az iskolában, hanem a plébánián történik. Plébániai közösségünkkel vezetjük a gyerekeket az elsőáldozás ünnepéig. Szeretnénk bevezetni őket a szentségek segítségével Isten szeretetébe.
E felkészülésnek három eleme van: a legfontosabb tudnivalókat a hittanórákon adjuk át, három felkészítő alkalommal gyakorlati szempontokat és közösségi élményt igyekszünk nyújtani nekik, végül a vasárnapi szentmiséken már most együtt ünnepelhetjük Krisztus szeretetét.
Ezúton szeretnénk megosztani néhány tudnivalót az elsőáldozásra való felkészüléssel kapcsolatban: Az Egyház útmutatása alapján mindenki a saját lakóhelye szerinti plébánián legyen elsőáldozó. Amennyiben valaki ettől el szeretne térni, arra akkor van lehetőség, ha ezt a saját plébánosa írásban engedélyezi. Mivel az elsőáldozás és minden szentáldozás a szentmisében történik, az elsőáldozáshoz szükséges, hogy a gyerekek rendszeresen részt vegyenek a vasárnapi szentmisén. Ezért kerültek a felkészítők vasárnapra, s kezdődnek a 9-es misével. Az előkészítők a mise után tízóraival folytatódnak, erre a szülőktől is kérünk egyszerű süteményt, pogácsát, üdítőt, mi is sütünk pogácsát. Az előkészítőket a plébániai hitoktatók és fiatalok segítségével szervezzük. Ha valaki valami miatt (pl. feltételek elégtelen teljesülése) idén nem tud felkészülni az elsőáldozásra, annak ehhez a következő években is biztosítunk lehetőséget.

Azért, hogy az elsőáldozás mindenkinek lelki élmény lehessen, a következőket kérjük:
• Az elsőáldozáskor Krisztussal találkozunk, ennek ünnepélyességét fejezzük ki az egyszerű ünnepi öltözettel
• Az elsőáldozáskor gondoskodunk arról, hogy mindenkiről készüljön megfelelő fénykép. Az ünnep méltóságát segíthetjük azzal, ha a szentmisén eltekintünk a fényképezéstől.
• Az elsőáldozási szentmise után egy kis szeretetvendégségre hívjuk az elsőáldozó gyerekeket és szüleiket. Erre az alkalomra is köszönettel fogadunk süteményeket.

 
 
 
 
 

Elsőáldozás 2017

• Az elsőáldozás ideje: 2017. május 21. (vasárnap) 9:00
• A plébániai elsőáldozási felkészítők időpontja: február 26., március 19. és április 30. 9:00-12:00. Mindhárom alkalom a vasárnapi 9:00 órai szentmisével kezdődik a templomban, majd a plébánián folytatódik játékos együttléttel.
• Az elsőáldozás előtt kerül sor az első szentgyónásra is. A hosszú várakozás elkerülése érdekében erre három nagyböjti vasárnapon biztosítunk lehetőséget a 9:00 órai szentmisék után, a hitoktatókkal egyeztetett beosztás szerint (márc. 26, ápr. 2, ápr. 9.)
• Az elsőáldozás menetét május 14-én vasárnap a 9:00 órai szentmise után próbáljuk el a gyerekekkel.
Azért, hogy az elsőáldozás mindenkinek lelki élmény lehessen, a következőket kérjük:
• Az elsőáldozáskor Krisztussal találkozunk, ennek ünnepélyességét fejezzük ki az egyszerű ünnepi öltözettel
• Az elsőáldozáskor külön fényképészt bízunk meg azért, hogy mindenkiről készüljön megfelelő fénykép. Az ünnep méltóságát segíthetjük azzal, ha a szentmisén eltekintünk a fényképezéstől.
• Az elsőáldozási szentmise után egy kis szeretetvendégségre hívjuk az elsőáldozó gyerekeket és szüleiket.

Sok kegyelmet kívánunk a gyerekeknek és a szülőknek a Jézussal való találkozáshoz!